Csak színjáték az egész? Vörös Péter kontra Bastrnák Tibor

Nem kis meglepetést okozott, amikor Vörös Péter bejelentette, hogy lemond minden MOST-HÍD-beli pártfunkciójáról, s indoklásában kitért arra is, hogy nem tudott haladást elérni Komárom egyik legnagyobb iskolájának, a Munka utcainak az épületfelújítása terén, s ráadásul elismerte, hogy pártja sokkal többet tudott volna tenni, ha valóban közösen lépnek az ügy érdekében.

El kell ismernünk, hogy a HÍD vezetősége profi módon kezelte és kommunikálta le az ügyet, elegánsan túllépve rajta és bízva abban, hogy minden csoda három napig tart.

A legnagyobb komáromi alapiskola ügye azonban sokkal inkább foglalkoztatja a járási székhely közvéleményét, mint az a HÍD-as érdekeknek megfelelne. Bastrnák Tibor az internetes blogjában mindent és mindenkit a helyére tesz, miközben nem felejti el újra sajnáltatni magát és fényezni múltját. Megható és egyben igaz viszont az, amit blogjában többek közöt állít: ?az eddigi évek alatt elért eredményeim ma is kézzelfogható bizonyítékként láthatóak Komáromban.?

Vajon mire is célzott Bastrnák Tibor? Talán az üres, leépülő belvárosra, a rekordméretű munkanélküliségre, a lakosság számának drasztikus csökkenésére gondolt az ex-polgármester? Mert nevéhez ezeket a tényeket kötik a komáromiak, amit a legutóbbi polgármester-választásokon is igazoltak. Nagy valószínűséggel az ott elszenvedett vereség után felismerte, hogy már nincs esélye a polgármesteri székbe való visszatérésre, viszont Komárom túl vonzó préda ahhoz, hogy csak úgy egyszerűen lemondjon róla. Előfordulhat, hogy megfelelő embert keresett a trójai faló szerepére és ezt Vörös Péter személyében találta meg. Rendkívüli naivitásnak számít az, ha valaki elhiszi, hogy Vörös meghasonlott és azért mondott le pártfunkcióiról, mert rádöbbent arra, kikkel is van egy pártban. Ha így lenne, a párttagságot is fel kellett volna adnia. Vörös Péter tapasztalt politikus, aki hosszú ideig volt az MKP pártigazgatója, tehát kisujjában van a machiavellizmus minden csínja bínja.

Többen állítják, hogy egy rendkívül kifinomult színjáték szemtanúi vagyunk, amellyel a MOST-HÍD vissza akarja szerezni a hatalmat Komáromban. Valószínűleg Vörös Péter polgármesterjelöltként indul a legközelebbi választásokon és ezért eljátszák, hogy ő lényegében Bastrnák Tibor politikai ellenfele és szinte semmi köze nincs hozzá. Egy olyan politikus képét igyekeznek Vörösnél megteremteni, aki az igazság bajnoka és maga mögé tudja állítani majd a választók többségét. Ha ez sikerül, Bastrnák nyugodtan „szörfözhet“ az unalmas parlamenti üléseken, kereshet jakuzzikat a nyaralójába, mert – ha álarcban is, de – ismét megkaparintotta a város kulcsát.

 

Dunatáj hetilap 18/2012

This entry was posted in DUNATÁJ, HÍR-MIX. Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>